Talán már láttátok nálam a falafel hamburger ötletét… pontosabban erről a fasírtkeverékről is írtam már Nektek, amit majdnem minden házi hamburger készítésnél használni szoktam.
Szóval éppen itt az ideje, hogy ebben a bejegyzésben is átvegyük a részleteit.

MIÉRT A FALAFEL
Amíg el nem kezdtem kísérletezni a hamburgerek készítésével, nem igazán voltam nagy kedvelője a hamburgereknek… Tudom, sokaknak ez furcsaság, én is utánajártam az okának, látjátok. 🙂
És az ok valójában leginkább a húspogácsa volt.
A húspogácsát először felváltotta nálam a különféle hüvelyesekből készült pogácsa, mint például a vörösbabból vagy csicseriborsóból készült változatok. Azokat is nagyon szerettem. Ezzel kezdett megnyílni előttem az izgalmasabbnál izgalmasabb hamburgerek világa.
Aztán találkoztam az Eden Premium 1001 falafel fasírt keverékével, persze, nálam is a szokásos „hummusz-falafel” kombinációval kezdte a bemutatkozást, majd egyszer arra gondoltam, mért ne tehetném bele az aznapra tervezett hamburgerbe…
Azóta szinte minden egyes házi hamburger készítésnél főszereplővé vált – na meg a hamburgeres ebédek/vacsorák számát is növelte. 🙂
Számomra egyszerűen verhetetlen ez a falafel. Imádom a fűszerezését, annyira friss ízekkel dobja fel a hamburgert. A sok friss zöldség pedig csak kiemeli azt.
A benne található összetevők jótékony hatásai pedig nem utolsó szempont, ha már a blogra is felkerül a recept. 🙂
(hirdetés és szívből ajánlom)
TARTALMAZ TÖBBEK KÖZÖTT
köleslisztet
csicseriborsó lisztet
quinoa lisztet
teff lisztet
útifű maghéj lisztet
sörélesztő pelyhet
Minden olyan jó dolgot, amiket én is szívesen használok a konyhában.

A MENTES BUCIRÓL
Emellett a másik nagy kedvencem ez a mentes buci. Persze, készíthetünk „hagyományos” hamburger bucit is, de mindenképp csak ajánlani tudom, hogy néha próbáljatok ki egy-egy újdonságot a hagyományos ízek mellett, hiszen annyi csodálatos alapanyagot ismerhetünk meg így.
Valamint tudom, hogy sokan kerestek glutén és egyéb „mentes” finomságokat, mert az egészségeteket csak ilyen mentes receptekkel tudjátok megőrizni – Nektek is remélem örömet okoz egy új, egyszerű és jól működő lisztkeverék, mint ez, amiből készítettem a mentes bucikat. Az Eden Premium termékek között sokféle gluténmentes+vegán lisztkeveréket találtok.
(hirdetés és szívből ajánlom)
TARTALMAZ
köles lisztet
teff lisztet
quinoa lisztet
útifű maghéj lisztet

A SZÁMOMRA ELENGEDHETETLEN…
… a sok friss zöldség. Ha tehetitek, tegyetek a hamburgerbe sok-sok ropogós élettel teli zöldséget.
Nem csak az egészséges táplálkozásunk fő alapjaként szolgáló lépésként mondom ezt Nektek.
A falafel friss fűszerezését a friss zöldségek olyan szépen kiegészítik, kiemelik, hogy vétek lenne kihagyni ezt az ízélményt.
Én nagyon szeretem friss jégsalátával, ahogy a képeken is láthatjátok, de másik kedvencem még a rukkola. A borsos íze nagyon jól illik a hamburgerekbe.
Ami még nem hiányozhat az én hamburgeremből, az az uborka, valamint a vékonyra szelt lilahagyma.
A többi pedig csak ráadás. 🙂
❤
MINDENMENTES FALAFEL BURGER ÉS BUCI
Mennyiség: 1 adag

hozzávalók
2 mentes bucihoz: 200 g Eden Premium kelt tészta lisztkeverék 2 tk só 3 tk cukor 1 tasak szárított élesztő 200 g langyos víz 2 falafel pogácsához: 100 g Eden Premium 1001 falafel fasírt keverék 4 g só 120 g langyos víz
elkészítés
Buci: 1. A száraz hozzávalókat összekeverjük, majd a vízzel összedolgozzuk a tésztát. 2. Tiszta konyharuhával lefedjük, majd 1 órát meleg helyen kelesztjük. 2 bucit formázunk belőle és letakarva 10 percig kelesztjük egy sütőpapírral bélelt tepsin. 3. Olajos kézzel átsimítjuk a tetejüket, majd szezámmaggal megszórjuk, kicsit belenyomkodjuk. 4. Gőzben (egy kisebb sütőtálba vizet öntünk és betesszük a sütőbe a bekapcsoláskor, ha nincs erre kialakított rész a sütőben), 210°C-on 15 percig sütjük, majd 180°C-on 15 percig. Falafel: 1. A falafel pogácsához összedolgozzuk a hozzávalókat, 10 percig pihentetjük. 2 lapos pogácsát formázunk belőle. 2. Forró serpenyőben kevés olajon mindkét oldalát megsütjük a pogácsáknak. Összeállítás: 1. A hamburger összeállításához a mentes bucikat félbevágjuk, majd mindkettőnek a belső felét megpirítjuk serpenyőben vagy a sütőben. 2. Ezután már csak rétegezni kell a finomságokat. Tálalhatjuk friss zöldségekkel (uborka szeletekkel, jégsalátával, lilahagyma szeletekkel), barbecue szósszal, vagy amivel szeretnénk.
ELKÉSZÍTETTED EZT A RECEPTET?
Jelölj meg Instagram-on (@goodafterfood) és használd a #goodafterfood hashtaget!